"Szenzációs!!! Ez az ember tudott festeni! Gyönyörű! Nehéz betelni vele... " -ezeket a sorokat cydej dogtársunk írta kommentjében a Tizianoról szóló összeállításom első részéhez. Hát, festeni valóban tudott, ezt soha nem vitatta senki. A rajztudását ellenben igen... kortársai, legnagyobb vetélytársai megkérdőjelezték, elég alapos képzésben részesült-e, ami a rajztudást illeti. Hiteles, korabeli forrásból van erről tudomásunk, kortársa, a festő és író, az első ismert művészettörténész Giorgio Vasari így ír erről  A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek című könyvében:

"Michelangelo és Vasari egy napon meglátogatta Tizianot a Belvederében, látták egy képét, amelyet akkor fejezett be, a meztelen Danaét ábrázolta, ölében az aranyesővé változott Jupiterrel, szemtől szembe nagyon megdícsérték a mestert. Miután elmentek, Tiziano munkájáról elmélkedve Buonarotti fölöttébb magasztalta, és azt mondta, nagyon tetszik neki Tiziano színezése és  stílusa, de kár, hogy Velencében a kezdő festők nem tanulnak meg jól rajzolni, és a velencei festők tanulási módszere nem elég jó. - "Ennek ellenére - mondta Michelangelo -, ha Tizianónak a művészet és a rajztudás ugyanúgy segítségére volna, mint a természet, főként, amikor eleven modell után dolgozik, senki se festhetne jobb képet nála, hiszen hallatlanul szép a lelke, és nagyon kecses és eleven a stílusa." 

"- Csakugyan ez az igazság, ugyanis, aki nem tanult meg nagyon jól rajzolni, és nem tanulmányozta a legkülönb antik és modern műveket, önmagától nem tehet szert elég nagy gyakorlatra, és az eleven, természet után rajzolt tárgyaknak nem tudja megadni azt a kecsességet és azt a tökéletességet, amelyet a művészet a természet rendjén felül ad neki, ugyanis a természetnek rendszerint vannak olyan elemei is, amelyek nem szépek."

Bacchanália (Az andriaiak)

Ez hát a nagy kortárs Michelangelo és Vasari véleménye... érdekes elolvasni, és nem muszáj egyetérteni vele. Örök vita volt ez a Firenzében-Rómában alkotó nagy mesterek és a velencei művészek között. Leonardo, Raffaello, Michelangelo és társaik a rajz elsődlegessségét, a körvonalat tartották fontosnak. Tiziano és követői - talán a sziporkázó velencei napsütés hatására - a szín elsődlegességét hangsúlyozták.

Bakkhosz és Ariadné

Maga Tiziano úgy gondolta, előbb felteszi a színeket, aztán majd a rajz is kialakul. Feljegyezték azt is, hogy a munkái hosszú idő alatt készültek el, mielőtt befejezett volna egy képet, amit más már késznek gondolt volna, ő pihentette kicsit. Befordította az elkészült képet a fal felé, és gyakran hónapokig, évekig nem nézett rá, hagyta érlelődni, mielőtt végleg befejezte volna. Egyik mesterétől és festőtársától, Giorgionétől vette át ezt a módszert.

Cupido Fortuna szekerével (1520.körül)

Mindenesetre érdekes ilyen szempontból is összehasonlítani a nagy reneszánsz mesterek alkotásait. Nekem személy szerint az ő képei közelebb állnak a szívemhez, mint a főleg szobrász Michelangelo festményeinek többsége. Ő a képein is robosztus, jól körvonalazott, szoborszerű alakokat festett. De hiszen éppen ettől sokszínű a művészet, hogy minden alkotónak megvan a saját, egyéni stílusa. A többi már egyéni ízlés dolga, hogy kinek mi tetszik, mi van rá hatással.

Diana és Acteon (1556-59)

Az első részben Vénuszokat, Ámorokat, nimfákat és egyéb mitológiai szereplőket ígértem mára, no meg a kor híres embereinek portréit. Nagyon érdekes ez a kettősség számomra, hogy az áhitatos bibliai jelenetek, oltárképek mellett a vérbő bacchanáliák, hús-vér női aktok egyik leghűbb megjelenítője is volt Tiziano.

Diana és Callisto (1556-59)

De nem is olyan furcsa ez. A reneszánsz korában élünk, amikor a művészet az ókori formákhoz, a természet, az élet szeretetéhez nyúlt vissza a "sötét középkor" évei után. Amikor egy gazdag mecénás megrendeli a festőtől portréját, vagy valamelyik családtagja arcképét, mellette rendel mindjárt egy csiklandósabb témájú képet is, a maga gyönyörűségére.

Acteon

És az életrajzot olvasva azt láttam, hogy nem csak a világi mecénások tettek így, hanem az egyházi méltóságok is. Megrendeltek a templom számára egy  oltárképet, a saját palotájuk falára meg egy Vénuszt, vagy mitológiai jelenetet, ami szintén bővelkedett aktokban. A poén számomra, hogy mindkét témához ugyanazt a néhány kedvenc modelljét alkalmazta. Közülük is a legkedvesebb volt Violante, akivel sok-sok évig együtt is élt.

Mintha csak az előbbi kettősség legjobb összefoglalása lenne az Égi és földi szerelem című képe, amelyen ugyanaz a nőalak látható kettős szerepben; elegáns korabeli öltözetben és ruhátlanul.

A "földi szerelem" kicsit közelebbről... a világ egyik legszebb aktja.

Az Urbinói Vénusz pedig az egyik legszebb kép volt, amit most nyáron volt szerencsém látni az Uffizi képtárban, a címképen lévő Flórával együtt.

Egy szép részlet az előző képből

Violante, la bella Gatta

Venus tükörrel (1555. körül)

Venus Anadyomene

Perseus és Andromedea - Persze, ezekhez a mitológiai képekhez jó lenne ismerni a történetet is. Bevallom, mind a mitológiában, mind a bibliai jelenetekben való icipici jártasságom is csak annak köszönhető, hogy időnként egy-egy festménynek a tartalma, története annyira furdalja az oldalamat, hogy kénytelen vagyok utánanézni.-:)

Egy kis utóirat: A cikket olvasva viola50 dogtársunk jelezte, hogy éppen témábavágó írása van ennek a képnek a történetéhez, a http://andromeda.mindenkilapja.hu/?m=3555266 honlapján. Szeretettel ajánlom elolvasásra a szép színvonalú honlapot, ahol más mitológiai történeteket is találhattok.

Ezt a történetet mindenki ismeri: Sisyphos (Sziszifusz) az ő hiába görgetett, mindig visszahulló sziklájával.

Ez pedig Tityus, a máját marcangoló keselyűvel.

Ez a kép viszont nem hagyott nyugodni, sosem hallottam Marsyas (magyarosan Marszüasz) nevét, a jelenet pedig valami szörnyűséget sejtet. Akkor kaptam igazán frászt, amikor lefordítottam a címét: Marsyas megnyúzása.... huh, egy mitológiai krimi! Muszáj volt utánaolvasnom. Ti is kiváncsiak vagytok rá? Itt elolvashatjátok:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Marsz%C3%BCasz

Európa elrablása

Koncert a szabadban (1510-11)

Koncert

Koncert (részlet)

Allegória az idő könyörtelen múlásáról; a mester önmagát festette meg három különböző életkorban

A kor sok híres embere, világi és egyházi méltóságok, velencei nemesemberek gyakran rendeltek portrét a már életében népszerű, köztiszteletnek örvendő mestertől. Ez III. Pál pápa portréja, fejfedő nélkül. (1543)

Ugyancsak III. Pál, unokaöccse, Ottavio és Alessandro Farnese kardinális társaságában (1544-45)

Ismét Vasarit idézem: "...többször lefestette V. Károlyt, ezért aztán végül meghívták az udvarhoz; újra lefestette, olyannak, amilyen szinte utolsó éveiben volt; a legyőzhetetlen cszászárnak nagyon tetszett Tiziano munkája, s ezért, miután Tizianot megismerte, nem is engedte, hogy más festő lefesse; Tizianonak minden portréért ezer aranyscudót adott. Őfelsége lovaggá és ütötte, és kétszáz scudó fizetést rendelt neki a nápolyi kamara terhére..."

Pietro Bembo kardinális (1540)

Alessandro Farnese kardinális

Pietro Aretino író, költő, az első modern értelemben vett publicista - Tizianóhoz szoros barátság fűzte.

Portugál Izabella

Hosszú élete során több egymást követő velencei doge képmását is megörökítette. Számunkra közülük Mercantonio Trevisani portréja a legérdekesebb, hiszen a Szépművészeti Múzeum tulajdona.

Nő gyümölcsöstállal (1555)

Két üde gyermekportré1542-ből: Clarissa Strozzi...

...és Ranuccio Farnese  

A titokzatos férfi nemrégiben nagy sikerrel "vendégszerepelt" a Szépművészeti Múzeumban.

A kékinges férfi

Még egy férfiképmás

Búcsúzóul két Önarckép. Értelmet sugárzó, szép idős férfi arca.

Nagyon örülnék, ha megjelölnétek, Tizianonak melyik képe tetszett Nektek a legjobban... igaz, én nem tudnék egyet választani-:)

 2009.02.17 (19:21)