"Még
egy vágyam maradt: "belülről" is meglátogatni a gyárat, látni a
termékek gyártási folyamatait. De a szervezés már
beindult...előbb-utóbb ez is meglesz-:)))) "- ezeket a szavakat
2007. július 17-én írtam a "Van képem hozzá..." c. magazinomba,
amikor beszámoltam a Zsolnay gyár nyílt napján tett látogatásomról.
Akkor is nagyon sok szépet láttam, mert a gyár parkja, az azt díszítő
szobrok, pirogránit kutak, virágtartók, az épületek, mind-mind
csodaszépek, de... de kicsit mégis csalódtam, mert a gyárba nem
lehetett bemenni. Sem akkor, sem még két későbbi alkalommal, amikor
szerettem volna. Azóta még egyszer láttam a parkot, és még tányért
is sikerült festenem, de a gyártási folyamat megtekintésére nem volt
alkalom. A tányérfestegetős látogatásról is beszámoltam, biztosan
emlékeznek rá néhányan. Barátnőm tündéri szöszke unokájának,
Katának a katicabogaras tányérkáját sokan megdícsértétek a
kommentjeitekben. Nagy fájdalmam, hogy egyetlen cikket töröltem ki
egyszer véletlenül, az erről szólót. Viszont a gyár parkjában tett
látogatásról készült összeállításomat megnézhetitek, ha van
kedvetek hozzá.
De
most végre felvirradt a nagy nap! Ismét Éva barátnőmnek köszönhetem,
mert ő szervezte meg a csoportos látogatást, régi kedves vasutas
kollégáinknak, mindenhonnan az országból. Szemerkélő esőben
gyülekeztünk a gyár kapujánál, hogy végre beléphessünk oda, ahol a
híres Zsolnay porcelán, és közte az egyedülállóan szép eozintárgyak
készülnek. Ahol ez az én két gyönyörűséges tulipánom is született. Majd
meglátjátok, nem véletlenül választottam éppen ezeket nyitóképnek.
Ifjú
és lelkes idegenvezetőnk nagyon értette a dolgát. Mindjárt az első
műhelyben azzal kezdte, hogy vizsgáztatott bennünket: tudjuk-e mik az
alkotóelemei a porcelánnak. Én például hármat kapásból felsoroltam:
kaolin, földpát, homok... és ? ...a negyedik sehogy se akart beugrani.
Hát persze, hogy a víz! Valamitől össze is kell állnia a három
másiknak.-:) No, ezt a négyet hatalmas tartályokban szépen
összekevergetik, és ilyen csinos kis pogácsákat csinálnak belőlük.
Legalábbis
az első gyártási módozatnál, a préselésnél. Ide kerülnek, ebbe a
préselőgépbe, itt nyerik el a formájukat a tárgyak...
...aztán
így száradnak, szépen, sorban. A háttérben látható hölgy éppen porcelán
fülecskéket ragasztott kis csészékre, de nem ám ragasztóval, hanem még
képlékeny porcelánmasszával.
Ez
meg már az égetőkemence. Szerencsénkre az ajtaja éppen nyitva,
belekészítve az kiégetésre kerülő porcelánnal.
Természetesen
kicsit közelebbről is meg kellett néznem...
...és
még közelebbről-:) Idegenvezetőnk elmagyarázta: a kiégetendő tárgyak
változó magassága miatt nincsenek fix polcok a kemencében, hanem
különböző magasságú oszlopokkal oldják meg az elválasztást.
Ez
már a következő műhely, itt egy másik eljárást alkalmaznak, az öntést.
A finomabb, igényesebb formájú porcelánt ilyen gipsz öntőformákba
töltik...
...és
ilyen gépeken szárítják.
A
műhely polcain sorakoznak a különböző megmunkálási folyamatokra váró,
félig kész termékek.
Idegenvezetőnk
elmondta: mire a fehér porcelánból az üzletekben kapható csodaszép váza
vagy étkészlet lesz, többször is át kell esnie égetésen.
Először
így, fehéren...
...aztán
kap egy elefáncsont színű mázt. Ha valahol a világban ilyen alapszínű
porcelánt látunk, majdnem biztos, hogy Zsolnay-termékről van szó.
A
zöld eozin alatt meg ilyen szép halvány türkiz szín rejtőzik. Ebben a
kis házi múzeumban "ilyen volt....ilyen lett" bemutatót is láthattunk a
vitrinekben.
Lehetett
találgatni, melyik porcelántárgy milyen műveletre vár még.
@@@@@@@@@
@@@@@@@@
@@@@@@@@
@@@@@@@@
Ezeket
például akár így is szívesen elfogadnánk, ugye? Pedig hol vannak még
attól, hogy készen legyenek!-:)
Azt
is megtudtuk, hogy ezt a szép, csipkeszerűen áttört porcelánt
hogyan készítik. Amikor kiveszik az öntőformából, még kicsit nedves a
porcelán, de nagyon gyorsan szárad. Ekkor lehet gyors kézzel, speciális
éles késekkel egyenként kifarigcsálni ezeket az apró
lyukacskákat. Nagyon kell értenie a dolgát annak, aki ezt a
műveletet csinálja, mert sietnie kell, elrontani viszont nem szabad.
Majdnem
lábujjhegyen lépkedve, suttogva mertünk csak végigmenni az
eozinfestő-műhelyen, mert jóelőre figyelmeztettek bennünket, hogy az
ott folyó munkához nagy figyelemre van szükség.
Hát,
úgy is éreztem magamat, mint egy szentélyben... ez a csúcsa a
porcelánkészítő szakmának.
Ugye
észrevettétek, hogy amit eddig mutattam, abban nemigen volt
sorozatgyártás, minden kézi munkával készül még ma is.
De
nicsak, mit látok? Csak nem az én tulipános vázám kistestvérkéi
készülnek itt?
De
bizony, itt sorakozik a többi is...
sőt,
a ducibb fajtából is van itt jónéhány, festésre, égetésre váró példány.
Várakozásomon felüli, kellemes meglepetés volt, hogy éppen az én
két kedves vázámat láthattam félkész állapotban, a megmunkálási
folyamatnak a kellős közepén.
Természetesen
teljesen kész termékekből is láthattunk egy kis bemutatót.
Korábban
több cikkben is foglalkoztam a Zsolnay gyárhoz, termékeihez
kapcsolódó témákkal.
@@@@@@@@@
Idegenvezetőnk
éppen egy hatalmas üvegvitrin előtt állva a néhány nap múlva forgalomba
kerülő új, Tél fantázianevű étkészletről beszél. Háta mögött az "Ősz"
nevű, nagyon elegáns (és nagyon drága) készlet látható, melyre a ginkgo
biloba levelek festéséhez platinát is felhasználtak.
Ezt
a ginkgo bilobalevelet pedig már az udvaron fényképeztem. Azokat a
fáknak egyikéről sodorta ide a szél, amelyeket a két Zsolnay-lány,
Júlia és Teréz ültettek. Mindketten híres tervezői voltak a
gyárnak, nekem különösen Júlia gyönyörűszép
szecessziós stílusú tárgyai tetszenek.
A
bejárat feletti Zsolnay címert is Júlia tervezte. A benne lévő, Pécset
jelképező emléma kerül cégjelzésként minden porcelántárgy aljára.
Bár
az eső szemerkélt, az udvaron is körülnéztünk kicsit. Igaz, a
pirogránit tárgyak, kutak némelyike már a "téli ruhába" öltözött, vagy
éppen a becsomagolásra vár...,
...azért
néhány szép dolgot így is láttunk.
@@@@@@@@
@@@@@@@@
@@@@@@@@
@@@@@@@@
Zsuzsi
és Jutka a gyárlátogatás végén. Szemmel láthatólag elégedettek a
látottakkal. És Ti ? Nektek is tetszett?
