"Az alkotás évekig
díszítette egy pécsi lakás falát(!), mint ismeretlen olasz festő műve.
A kép három éve bukkant fel a műkereskedelemben, amikor a Szépművészeti
Múzeum egyik művészettörténész muzeológusa kimondta, nagy
valószínűséggel Tiziano alkotásáról van szó.
Az azóta elvégzett vizsgálatok megállapították,
hogy a kép a XVII- XVIII. században Tiziano műveként számon tartva, a
modenai hercegi gyűjtemény kincsei közé tartozott. A festmény azóta
gazdát cserélt, magángyűjteménybe jutott, jelenleg kizárólag a
Szépművészeti Múzeumban tekinthető meg, ám a pécsi kiállításon látható
lesz az alkotás, a restaurálás izgalmas folyamatát ábrázoló tablók
társaságában."
A fenti sorokat a
pécsi Művészetek és Irodalom Háza programismertetőjében olvastam, és
természetesen számomra ez volt az utóbbi hetek legizgalmasabb híre.
Múlt csütörtökre időzítettem a tárlatlátogatást, mert kiváncsi voltam a
kép restaurátorának előadására is. Induláskor éppen csak szemerkélt az
eső, mégsem volt szerencsém, mert mire beértem a belvárosba, már teljes
erővel zuhogott, és a szél is csavargatta az esernyőt a kezemből.
Vagy inkább
mégiscsak ez volt a szerencse! Ebben az ítéletidőben ugyanis nem volt
még egy ilyen eszement, mint én, aki kimerészkedett volna az utcára egy
mégoly híres Tiziano kép miatt.
Igy aztán teljes
félórán keresztül én voltam az egyetlen látogató, és zavartalanul
szemlélhettem ezt a csodás festményt, és a köré szervezett,
restaurálásáról szóló anyagot.
Természetesen a
tablókat lelkiismeretesen végigfotózgattam, hogy később, itthon is
tanulmányozhassam ennek az érdekes mesterségnek a műhelytitkait, s
azt a folyamatot, melynek a végén bebizonyosodott, hogy valóban a
reneszánsz egyik legnagyobb mesterének képét találták meg Pécsett.
A tablók
szemléletes képekkel és érdekes, közérthető szöveggel mutatták be
a restaurálás folyamatát. Néhányat megmutatok közelebbről is.
@@@@@@@@
Végül - mint
látjátok, még mindig üres volt a terem - lecsücsültem az egyik székre,
szemközt a madonnaképpel, egy kis búcsúgyönyörködésre. S akkor jött a
másik szerencsés véletlen; bevonult néhány ember, egy tévéstáb, és
a kép előtt állva - tőlem max két méterre - egymás után két különböző
média készített interjút Szentkirályi Miklós restaurátorral. Én meg
természetesen szép csöndben végighallgattam... nagyon érdekes volt. No,
ha eddig nem az lett volna a szándékom, hogy ittmaradok a meghirdetett
előadáson, akkor ennek hatására biztosan maradtam volna.
Mire végetért a
tévéinterjú is, már egy tömegnyi látogató nyüzsgött a teremben. Át
is sétáltam az előadóterembe, ahol még csak kezdett gyülekezni a
közönség. Igyekeztem minél jobb helyet keresni, szemben a színpaddal,
amin egyelőre ezt a hatalmas kivetítővásznak lehetett látni,
előtte egy laptoppal.
Mire megtelt a
terem, megérkezett az előadó is, és elfoglalta helyét a laptopot kezelő
kislány is... őt azért kell megemlítenem, mert a következő képekbe
mindenütt belelóg majd a buksija-:) De hát úgy kell nekem, én ültem a
háta mögé-:)
Megkezdődött a
vetítéssel egybekötött előadás a kép történetéről, a rejtélyes
festményen végzett vizsgálatokról és a restaurálás folyamatáról.
Szentkirályi Miklós érdekfeszítően beszélt arról, hogyan bizonyosodott
be egyértelműen, hogy valódi Tiziano műről van szó. A különböző
vizsgálati módszerekkel olyan érdekes mozzanatokat is ki tudtak
mutatni, hogy például Tiziano több helyen átfestette a képet, módosítva
az eredeti elképzelését. Egyik ilyen esetet látjuk a fenti képen,
amikor az eredetileg feltűrt ujjú fehér inget viselő Szent Pál az
elkészült képen már római katonai páncélban van, bíbor köpennyel.
Egy másik
változtatásra is fény derült: a kis Jézus testét eredetileg Mária
kendője takarta, végül azonban fedetlenül szerepel a képen.
A vetítés persze
sötétben történt, de a jól megvilágított vászonról egész tűrhető
képeket sikerült készíteni. Néhányat megmutatok, bízva benne, hogy
nemcsak engem érdekel ennyire ez a téma-:)
Hogy az ottlévő
hallgatóságot érdekelte, arra elegendő bizonyíték volt, hogy az előadás
után rengeteg kérdés hangzott el, újabb részletek iránt érdeklődve.
Lassan széledt el
a közönség, s a végére még mindig maradt egy kis csoport, akik
körülvettük az előadót, és még mindig csak kérdeztünk... Tanulságos,
szép este volt!
Elárulom, én erre
a tárlatlátogatásra készültem. Amikor először hallottam a kiállításról,
első dolgom volt előkeresni régi kedves könyvemet Tiziano életéről. S
miközben (már sokadszor újra-)olvastam, a történet közben mindig
megkerestem azokat a képeket a gyűjteményemben, amikről éppen szó volt
a történetben. Amit nem találtam, azt keresgéltem a Google-on, s persze
közben másokat, újabbakat is találtam. Hogy miért mondom ezt el?
Remélem, Nektek is tetszik a pécsi Tiziano kép. S ha netán szeretnétek
látni a velencei mester további alkotásait is, a másik magazinomban
tervezek egy két részes összeállítást, amiben megismerkedhetünk a
középkorban szokatlanul idős kort megért művész életpályájával, és sok
szép képével is.
Vissza a Volt egyszer egy
kiállítás rovatba Vissza a Jártamban-keltemben...
magazinba
Vissza a Volt egyszer egy
kiállítás rovatba 
