Hát, ennyi pucér pasit már régen láttam egy helyen! - mondanám, feltéve ha mernék ilyen tiszteletlenül fogalmazni, no de persze nem merek ám!-:) De való igaz, hogy Firenzében - sétálgass az utcákon, tereken, vagy térj be egy múzeumba, biztos lehetsz benne, hogy lépten-nyomon márvány és bronz férfiaktokba botlasz. Élükön mindjárt a reneszánsz egyik leghíresebb alkotásával, Michelangelo férfiszépséget megtestesítő Dávidjával.

Apropó, Dávid... hát, szegény Dávidból most nem sokat láttunk, legalábbis abból a másolatból, amelyik a Piazza della Signorián áll. Azért természetesen lefotóztam, már ami az állványzat mögül kilóg belőle... a feje, és ... hm, öv alatti része. Képzeljétek, pontosan ez a két testrésze az, amit a leleményes olaszok üzleti érzéke érdemesnek ítélt arra, hogy a szobor egész alakos képe mellett, külön is hűtőmágnesre téve értékesítsen. De tényleg! Miután kiálmélkodtam magamat, én végül azt a mágnest vettem meg, amelyiken Dávid feje látható-:) Nagy volt ugyan a kísértés, hogy pusztán poénból a másikat is, de hát ugye én egy komoly nagymama vagyok... mit szólnának az unokáim, amikor túró rudi után kutakodva megpillantanák Dávid eme fontos szervét a hűtőajtómon?-:))

Annyit emlegetem a hűtőmágneseimet, hogy gondoltam egyet, és lefényképeztem Nektek a mostani, toscanai szerzeményeimet. Ugye milyen helyesek? Ha végignézitek, láthatjátok, hogy megyünk majd még egy-két helyre együtt-:)

No, de eleget komolytalankodtam, ideje elkezdeni ott, hogy kis csapatunk megérkezett a toszkán fővárosba, Firenzébe. 

A drága parkolási díj miatt a buszunkat a külvárosban hagytuk, és igénybevettük a helyi buszközlekedést. 

Az Arno partján szálltunk le, rögtön megpillantottuk a Ponte Vecchiot, a Palazzo Vecchio tornyát, és mindent, amit érdemes megnézni, ha egy napunk van csak Firenze látnivalóira.  

Igyekeztünk, hogy gyorsan megszabaduljunk a csomagjainktól.Túl sok időnk itt sem volt, ezért külön szerencse, hogy a szállásunk a belvárosban, a Pitti palotával éppen szemközt volt. 

Hát igen, a Pitti palotát csak kívülről láttuk, még kívülről is csak futtában... Tudva, milyen kincseket rejtenek ezek a falak, kicsit fájt a szívem érte.

Sietni kellett, délután kettőre volt bejelentve a csoportunk az Uffizi Képtárba. Egy kis rohanás árán oda is értünk, aztán kezdődött az egy helyben toporgás.

Ide-oda terelgettek bennünket, egyik kaputól a másikig, aztán megint vissza az eredeti helyre. Eltelt egy értékes félóra legalább, mire bejutottunk.

Az Uffizi régi vágyam volt, nagyon készültem rá. Sok olyan műalkotás van, amit régóta csodálok, és most eredetiben láthattam. Már a nagy folyósó mennyezetfestése is csodálatos. (Az oldal hátterén is azt látod:)

Fényképezni persze tilos volt. Ezt én meg is értem, a középkori festményeknek árthat a vaku fénye. Meg aztán ezeket a képeket - legalábbis a leghíresebbeket - meg lehet találni az interneten, java részük rég ott díszeleg már a gyűjteményemben.

Hogy mégis megmutassam, mit is láttam az Uffiziban, készítettem egy összeállítást az itt látható műremekekről, a másik (Van képem hozzá... című) magazinomban.

De azért fényképeztem ám, ha titokban is. Aki régebb óta olvasgatja a magazinjaimat, tudja, hogy nem szoktam sajnálni a pénzt a fotójegyre, ahol van ilyen. Itt nem volt... tilos fotózni.

Na de én csak az ésszerű tiltásokat fogadom ám el. Mert magyarázza azt meg nekem valaki, hogy azoknak a márvány- és bronzszobroknak, amiknek a többségét eredetileg köztéri felállításra készítették, és amik az évszázadok (ezredek) során kiállták az időjárás viszontagságait... na, azoknak miért is árt jobban a vaku nélküli fényképezés, mint pl. a villámlás?

@@@@@@@@

Szóval fényképeztem, amikor nem néztek oda, és annak az eredményeként látjátok itt ezeket a szobrokat. Hát igen, többségében pucér pasik ezek is, no meg pucér kisfiúk, vagyis angyalkák-:)

Hát, ez kínos kaland volt, de megérte; egyszerűen nem bírtam volna ki, hogy ezt az önfeledten, szétvetett karral-lábbal alvó bambinot ne lássam többet. És ugye, ő is márványból van... szóval nincs lelkifurdalásom-:)

Cicero mellszobra

Az Uffizi után kisétáltunk a Piazza della Signoriára. Hogy valami komolyabb információhoz is jussatok az én szubjektív (s ennélfogva kissé hóbortos)  élménybeszámolóm mellett, ajánlom a Wikipédia cikkét  Firenze történelmi központjáról. Nagyjából minden benne van, amit  mi a városban láttunk:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Firenze_t%C3%B6rt%C3%A9nelmi_k%C3%B6zpontja

Hát, szobor ott is akad bőven. Dávidot már megmutattam a címképen, ő most háttérbe szorul szegény, a renoválás miatt. Viszont egy egész galéria van ókori szobrok másolataiból.

@@@@@@@@

A Neptun-kút óriási márvány főalakja Ammannati kevésbé sikerült műve. Annál kecsesebbek a medence szélén üldögélő bronz tengeri istennők, Giambologna műhelyének alkotásai.

Firenze fejlődésében meghatározó szerepe volt a Medici családnak. Ime közülük egy: I. Cosimo nagyherceg lovasszobra.

Lovakat láthatunk élőben is a téren...

...sőt, szobrot is. Igaz, itt most éppen szünetel a szolgáltatása a talpig arany "élőszobornak", cigarettaszünetet tart  éppen, az utcaseprő leányzóval együtt.

A tér rendjét csinos olasz rendőrlányok felügyelik.

Már indultunk is tovább, a Dóm-tér felé. Közben megálltunk egy kicsit az Orsanmichele templomnál,

...ami a firenzei épületdiszítő szobrászat csúcspontját jelenti, Donatello, Ghiberti, Verocchio csodálatos szobraival,

...és Lucca della Robbia  színes kerámia domborműveivel.

Mindenfelé hömpölygött a túristák áradata, de ez nem nagyon látszott zavarni az aszfalt kövén munkálkodó néhány ifjú "művészt", akik az Uffizi remekműveit próbálták színes krétával az aszfaltra másolni. Ez a keleti fiú például Botticelli Vénuszát.

Végre megérkeztünk a Piazza del Duomora. Nem volt könnyű egy képbe foglalni mindhárom nevezetességét: a dómot, a harangtornyot és a keresztelőkápolnát.

a Campanile

No, és most jött a nagy csalódás; öt óra körül érhettünk a dómhoz, de annak kapuit már négykor bezárták. Csak kívülről csodálhattuk meg Brunelleschi alkotását.

Viszont közben felfedeztem, hogy - bár a dóm tényleg zárva van - a keresztelő kápolna viszont este 7-ig nyitva... leszakadtam hát a társaságtól.

Ez volt a legjobb döntésem az utazás alatt.

Volt bőven elég időm arra, hogy alaposabban megcsodáljam kívülről mindhárom csodálatos épületet, gyönyörködjek a részletekben is...

és végül - miután alaposan megcsodáltam a keresztelő kápolna kapuit...

... a Ghiberti kapu felett lévő, Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoportot...,

...beléptem, és több mint félórát üldögéltem a padsorokban.

@@@@@@@@

Feledhetetlen élmény volt nézni a kupola csupaarany mozaikjának képeit... nézni, és fényképezni... mert képzeljétek, itt nem szóltak érte, mindenki fotózott.

Itt találtak rám a visszatérő barátnőim, és gyorsan kerestünk egy közeli éttermet, ahol természetesen tésztát rendeltünk, aztán elnyaltunk még egy hatalmas fagyit is. Ezeket a finomságokat csak a szépségük kedvéért fotóztam le. Jót mulattam rajta, amikor egy perccel később egy japán túrista belépett, lefényképezte ugyanezt, aztán már ment is tovább. Eszembe jutott, hogy egyik barátom "japán túristának" szokott nevezni, amikor cukkolni akar a sok fényképezés miatt.

Vacsora közben kicseréltük az élményeinket Évával és Zsuzsival. Visszafelé úton ők is leszakadtak a csapattól, és - sajnos zárás előtt néhány perccel - bementek az Akadémiára. Zsuzsi nagy vágya volt, hogy láthassa az eredeti Dávid szobrot, s ezért nem sajnálták pár percre befizetni a borsos belépődíjat. Csak egy leheletnyit irigylem érte őket, mert egy dolog biztos: jövök még Firenzébe, sőt jövünk még, együtt hárman is, már szövögetjük a terveket.-:)

Most már egészen biztos, hogy Évikénket a közeljövőban csupa szép, kellemes dolog fogja érni! Hogy miért?

Mert aki ennek a bronz vadkannak az orrát megsimogatja, annak szerencséje lesz állítólag. S hogy sokan veszik ezt komolyan, abból is látszik, hogy a szobor orra mennyivel fényesebb, mint az összes többi testrésze-:) Babona? Az hát!...na jó, bevallom, azért titokban én is megsímogattam-:) Hátha pont ez kell ahhoz, hogy valóban még egyszer láthassam Firenzét-:)