Az égszínkék templom



Égszínkék templom?! Ez elég képtelenül hangzik, nem? Legalábbis nekem eszembe nem jutott volna egy templomot kékre festeni. Pedig van ilyen, és nem is akármilyen, hanem gyönyörű! És nem is akárhol, hanem...na, ki tudja hol van?

Igen, Hévízen, ahol kissé rozoga alkatrészeim, és a magyar egészségügy jóvoltából van szerencsém már jópár éve gyógyulgatni, üdülgetni. Legutóbb éppen most, október-novemberben töltöttem ott három hetet. Imádom ezt a csodálatos várost. Szabad időmben mindig sokat sétálok, és mindig sokat fényképezek...a tájat, a házakat, a tavat, a gyönyörű tavirózsákat, a sok-sok szobrot, fákat, virágokat, és persze a különleges égszínkék színű templomot is. Idén olyan szerencsém volt, hogy nyitva és üresen találtam, így belül is készítettem jópár fotót. Ugye sejtitek, mi következik? Igen, egy újabb sorozat, ezúttal Hévízről és még néhány közeli településről (mert kirándulgatni is szoktam ám a hétvégeken), melynek első részében a város 1999-ben felszentelt katolikus templomát, az égszínkék színű Szentlélek templomot mutatom be, ahogy én láttam. Természetesen - mint mindig - most is puskáztam egy kicsit, így a vékonyan szedett szövegeket az alábbi helyekről idézem:

http://www.heviz.hu/index.php?menu=latnivalok&submenu=latnivalok&almenu=templom&t=heviz_varos

http://www.vendegvaro.hu/gen?genid=10361


Már amikor a városba vezető útra kanyarodik az autóbusz, szembeötlik a város dombtetőjén trónoló héttornyú, mesebelinek tűnő építmény;  mintha a többi ház tetején ülne.


A hévízi Szentlélek templomot Bencsik Pál c.apát, esperes, hévízi plébános építtette, 1996-1999. között. Tervezője Bocskai János, keszthelyi építészmérnök.


A "bazilikának" is nevezhető - mintegy ezer fő befogadóképességű - impozáns templom stílusát nehéz meghatározni, hiszen a régi gótikus és a modern stílus elemeit ötvözi.


A templom hét tornya a Szentlélek hét ajándékát jelképezi (Bölcsesség Lelke, Értelem Lelke, Tudás Lelke, Jámborság Lelke, Erősség Lelke, Jótanács Lelke, Istenfélelem Lelke).


A templom felülnézetből egy kitárt szárnyú galambra is emlékeztet, amely szintén a Szentlélek egyik ábrázolásmódja. Mivel a templom belseje körcikk alakú, a hívek a lehető leközelebb kerülhetnek a liturgia központi helyéhez, az oltárhoz.



A tebernaculum felett látható kéz nélküli korpusz több mint 150 éves. Így találta Bencsik apát Úr még káplán korában egy falusi templom tornyában.


A fából faragott főoltár galambot ábrázol, melynek szívében helyezkedik el az oltáriszentség. A mellékoltárok is galamb alakúak, mert a templom titulusa is Szentlélek.


A bejárati kupola alatt a galamb-motívum kőmozaikból van kirakva.


A templom festett üvegablakai a város polgárainak adományaiból készültek Helybeli művész, Simon Endre alkotásai.


A színes üvegablakok iránti vonzalmamat már megismerhettétek a "Van képem hozzá..." c. magazinom korábbi cikkeiből. Nem véletlen hát, hogy most is több képen igyekszem részletesen megmutatni ezeket a gyönyörűségeket is.


@@@@@@@@


@@@@@@@@


@@@@@@@@

    

       @@@@@@@@


A templom fa tartószerkezetét a velencei AGRO-KOMPLEX Csarnoképítő Kft. készítette.


@@@@@@@@


A többi famunkák (oltár, padok, karzat, ablakkeretek stb.) Hegedűs András kisbucsai asztalosmester kezemunkáját dicsérik.


32 regiszteres orgonája az Aquincumi Orgonagyárban készült. 


@@@@@@@@


 Marton László Kossuth - díjas szobrászművész alkotása az Ecce Homo "Íme az ember" (Jézus Pilátus előtt) bronzszobor


A tűzzománc keresztúti stációkat Morvay László képzőművész készítette.


Szép sorjában  mind a tizenkettőt lefényképeztem, persze nem mind sikerült jól, itt-ott fénylenek a tűzzománc-képek.


Legszívesebben mindet bemutatnám....


...de beérem ezzel a néggyel-:)


Inkább még néhány szép részletet, szobrot ábrázoló képpel fejezem be az égszinkék templomról szóló összeállításomat.


@@@@@@@@


@@@@@@@@


@@@@@@@@


@@@@@@@@


@@@@@@@@


@@@@@@@@


Még ki se léptünk a templom bejárati kupolája alól, máris újabb szép szobrokban gyönyörködhetünk, ezúttal a szabad ég alatt, a templom körül. De Hévízen egyébként is rengeteg köztéri szobor van, egy következő összeállításban ezeket is tervezem bemutatni. Remélem, kíváncsiak lesztek rájuk-:)

Ird meg nekem a véleményedet!

      Vissza a Gyógyüdültem rovatba                 Nyitólapra